Hangtál terápia

 A kvantumfizika és kronobiológia legújabb kutatásai szerint bizonyított tény, miszerint minden elemi részecskét, így az emberi testet alkotó sejteket is elektromágneses rezgésmező vesz körül. Kémia reakcióknál alapvetően nem az anyagi részecske, hanem az azt körülvevő mezők reagálnak egymással.

Mint vaisnava teológus, tanulmányaim során sokat olvastam a Nada Brahman, vagyis a világhang által bekövetkezett teremtésről, de ugyanígy a keresztény kultúrkörben létező Ige, vagyis hang által teremtett világnézet is ide tartozik. Mind a teológiai, mind pedig a tudományos megközelítés ismereteire támaszkodva a betegséget és egészséget egyfajta rezgés, rezonancia jelenségként értelmezhetjük. Minél inkább harmóniában élünk környezetünkkel és embertársainkkal, annál jobban érezzük magunkat, bioritmusaink összhangban vannak.

Manapság a stressz okozta gondok, kétségek miatt könnyen elveszíthetjük rezgő képességünket, így szervezetünk egyensúlyából kibillenve megbetegedhet. A rezonancia alapvető fizikai jelenség, kialakulásakor a rezgések erősíthetik, vagy gyengíthetik egymást, ez alapján beszélhetünk harmónia vagy disszonancia kialakulásáról, melyet rezonancia terápiás kísérletekkel igazoltak. A hangrezgések ezért fizikai és érzelmi rezonancia kínálatot jelentenek az emberek számára.

 

A fenti szöveg részleteket tartalmaz Peter Hess Hangmasszázs képzéshez írt tanfolyami jegyzetéből, melynek másolása a szerző, illetve képviselője engedélye nélkül tilos!

 

A kvantumfizika és kronobiológia kutatásairól bővebben Amit Goswami: Képzelt ablak című könyvéből lehet tájékozódni.